Települési Értéktár

Élet a régi Jakabszálláson

Élet a régi Jakabszálláson

Református templom

A jakabszállási református imaház építésének története 1966-68 között

2015. április 13. - Erika Harkai



A jakabszállási református imaház története:

Csapó András nagytiszteletű úr emlékezése szerint:

Az imaház építését Bárány Gábor, Cseh László, Berki Sándor református  egyháztagok, valamint  Kecskemétről az itt szolgálatot teljesítő Ulakcsai Antal lelkész már az 1950-es évektől egyre inkább szorgalmazták.

 

Ennek nyomán a református imaház 1966-68 között épült. Az imaház 1968. őszén készült el és ez év decemberében tartották meg az első  ünnepi hálaadó Istentiszteletet.

Jakabszállási református imaház építésének története:  Berki Sándorné Marika néni egyházgondnok visszaemlékezése nyomán:

Jakabszállásra jártunk Istentiszteletre, mely korábban a Somfai tanító úr iskolájánál volt megtartva, (a mai benzinkút mögötti épület). Fűtés nem volt, arról nekünk kellett gondoskodni. 

Ez időben, az 1940-50-es években Cseh László volt a gondnok. A egyház ládáját az Istentiszteleti alkalmakra mindenkor a gondnok szállította,  benne az úrasztali terítők, az úrvacsorai edények, es egyéb fontosabb kellékek…

Az egyháznak földje is volt, az Állami Gazdaság almáskertje területén. Az államosítás után, a Községi Tanács adta „cserébe’ ezt a mostani telket. Az építkezéshez szükséges vályogot a cigányok verték ki az Ördög gyepen. A Balogh családok, Cseh családok, Viskovics Gábor és családja,  lovaskocsikkal szállították az építkezés helyszínére a vályogot, a terméskövet, a nyárfát. 1965 nyarán lett az alap letéve, izsáki kőművesek által, melyhez a segédmunkákat a gyülekezet adta. Bárány Gábor, valamint leányai, Peregi Gyuláné, Patonai Gáborné, Szabó Jánosné és azoknak a családjai sokat szorgoskodtak a templomépítés során. Párom is, családunk is, a gyülekezet is - sokat segítkezett. 1966 májusában kezdődött a falazás, s már ebben az esztendőben tető alá került az épület.

1968. decemberében volt az új imaház átadása, hálaadó ünnepsége, dr Balogh  László esperes úr közreműködésével. A párom, Berki Sándor lett a gondnok.

 Orgovány – Jakabszállás Református Egyházközség Presbiteri gyűlés jegyzőkönyve: 1968. dec. 15-én du. 4 óra:  Dr. Balogh László esperes úr hangsúlyozta a kis jakabszállási fiókegyháznak példáját, amely éppen ezen a napon (1968. dec. 15-én) vette hálaadással, ünnepélyesen használatba az Imaházát.

 

Iskolatörténet - Felsőjakab

Felső-jakabszállási iskola  (korábbi nevén Szent István népiskola1934-1992 

1934. január 2-án nyílt meg az újonnan épült iskola, Felső-Jakab és környéke tanyai lakosainak legnagyobb örömére. Klébersberg Kunó kultuszminiszer iskolaépítési programjaként, állami támogatással és társadalmi összefogással épülhetett meg.  A 2 hold földterületet Sári János és neje adományozta az iskola céljaira.

Első tanítója Palánkai István volt. Őt hamarosan behívták katonáskodni, addig  Rigó Sándor bugaci tanító helyettesítette. A Palánkai család évtizedekig lakott, tanított itt. A köznyelv az épületet máig „Palánkai-iskola” néven emlegeti.

A tanító úr házasságkötése után itt élt feleségével Somfai Ilonkával 1960-ig. Gyermekeik itt születtek, Tibor 1938-ban és Márta 1949-ben.

1960-tól Mészáros László ifjú feleségével költözött a pedagóguslakásba. Erzsike néni gondjaiba vette az alsó tagozatosokat. Laci bácsi egy ideig a felső tagozatban tanított.       Lásd képünket…

A belső iskolaépület 1958-ban épült. Ide az új pedagóguslakásba költözött Szűcs Imre és felesége Ibolya néni.    A tanító úr vette át a felső tagozatot, felesége megosztva az alsóban tanított.

Tanítói voltak még: Palánkai Istvánné, Hacker Lenke, Somfai Klára, Tánczos Éva, Virág József. Utolsó tanítója Szerdahelyi Andorné,  nyugdíjba vonulása után 1992-ben az iskola bezárja kapuit.

 

Mészáros László és diákjai kb. 1960-ban:

Felső sor 1. ? 2. ?  Lantos Jóska Almási Pista, Kanizsai Fecó –

Peregi Ida, H.Tóth Éva, Dékány Kati, Polyák Kati, Bori Mari, Tóth Erzsi, Borsodi Mari –

B.Farkas Ica, Deák Erzsi, Csontos Irén, Molnár Juli, Fülöp Mari, H.Tóth Mari, Cs.Tóth Ági –

Alsó sor: Trepák Pista, Csontos Rudi, Cs.Tóth Pista, Gábor Pista, Kádár Misi, Török Misi

Üdvözlet az Olvasónak!

Ezt az oldalt az Élet a régi Jakabszálláson - Facebook csoport mintájára szeretnénk létrehozni és működtetni.

Keresünk régi történeteket, amiket meg lehet osztani egymással, amiben megmutathatjuk, mire emlékszünk vissza, mit szeretünk kicsi falunkban, a számunkra oly kedves alföldi rónaságon.
Olyan közkinccsé tett történetek láthatnak itt napvilágot, melyek évtizedek visszaemlékezései.

Remélem, sokan örömünket lelhetjük majd benne! : )))

scan0003a.jpg

 

süti beállítások módosítása